Fáy András 1786. május 30-án, a Zemplén megyei Kohányban született.
Földbirtokos, előkelő református családból származott.
"Apja László, a család eredetét 1241-ig fel tudta vezetni, IV. Béla a
nemesi oklevelek átadásakor a "Fáy" nevet adományozta nekik.
Az ifjú Fáy a legjobb református iskolákon tanult hét éves kora óta,
megfordult Sárospatakon, majd Pozsonyban végezte el iskoláit ezután
Pesten jurátus lett belőle.
"Elvégezvén gondos tanulmányait, gombai birtokán telepszik le, s
az akkor gazdag úrfiak módjára a szolgabíróságon kezdi Pest
megyénél." /Mikszáth Kálmán /
Fóti birtokán széleskörű és hathatós irodalmi tevékenységet fejt ki
a magyar színészet, iskolázás, a protestáns egyházi élet, s általában
minden kulturális mozgalom terén. A húszas évek elején Fáy felköltözött
Pestre s a Józsefvárosban vett lakást a Stáció utcában. Itt találkozott
a Reformkor első nagy nemzedékének legjelentősebb képviselőivel: Vörösmarty,
Kölcsey, Kazinczy, Vitkovics Mihály és Kisfaludy Károly állandó vendégei
voltak, s velük beszélte meg reformgondolatait s vitatták meg egymás
irodalmi műveit.
Irodalmi művei közül elsősorban meséi említendők, amelyeket prózában írt
eredeti leleménnyel, élettapasztalatokon alapuló bölcsességgel,
velős magyar nyelven.
"Korszerű eszméket szór szét, égető feladatokat vet föl, humorral
vagy éles gúnnyal ostorozza a nemzeti hibákat, parabolákban és állati
cselekményekben, úgy, mint egykor Aesopus. - Csakhogy Aesopus pusztán
mesélt és tanított, Fáy pedig azonfelül politizált és rázogatta az
alvó nemzetet." /Mikszáth /
Fáy otthonosan mozgott a pedagógia területén is. Jelentősebb írásai
témája a nőnevelés kérdése. Mint Széchenyi lelkes híveként, buzgó,
önzetlen szellemének elismeréseként az Akadémiának tiszteletbeli
tagjává választották. Több éven keresztül a "Kisfaludy Társaság"
igazgatója volt, a tagokkal leggyakrabban Fóti szőlőskertjében
találkozott. Szívélyes barátságot kötött Vörösmartyval és Kisfaludy
Károllyal, akiket gyakran vendégelt meg mind Pesten, mind Fóton
és valószínű, hogy Gombán is.
"Százféle dolgot mozgat; olyan, mint az élesztő a tésztában.
Szinte félnének a göndörhajú, gömbölyű fejű, villogó szemű,
fekete úrtól az emberek, ha nem becsülnék olyan nagyon, mert
mindig tele van a zsebe aláírási ívekkel, a feje plánumokkal.
Mindenütt ott van s mindég mozog, mint az eleven ezüst. Egy
biztosító intézetről álmodik, ipartesületet tervez, takarékpénztárhoz
toboroz részvényeseket;" /Mikszáth /
Fáy felismerte, hogy az ország, ha be akar illeszkedni az európai
kereskedelembe, hogy felzárkózzon a Nyugathoz képest, akkor egységes
politikai frontra van szüksége.
Fáyt a nyilvánosság először, mint írót ismerték meg, de a politikai
téren véghez vitt társadalmi és politikai gondolatai és véghezvitt
cselekedetei jelentősebbnek bizonyultak.
Fáy és Széchényi barátsága ekkor kezdődik meg, és egymást a továbbiakban
lelkesen támogatni is fogják.
Fáy eközben 1834-ben Pest megye követének választják, s a reformellenzék
oldalán hevesen részt vesz a gazdasági és kulturális vitákon.
Fáy már a kezdetek kezdetén azt hangoztatta, hogy a Nemzeti Színházra
szükség van a hazai színjátszás és kultúra ügyének érdekében.
Nagy szerepe volt a Nemzeti Színház 1837-es megnyitójának, ám a
fokozatos feszültségek és munka következtében kissé megroppant és
lemondott igazgatói posztjáról.
Fáy rövid pihenő után újult erővel vetette bele magát gazdaságpolitikai
eseményekbe és megírta tanulmányát az "Első hazai takarékpénztárról".
Fáyt bántotta az a tény, hogy hazánkban ekkor nem volt erős forgandó
és forgatható tőke és a kisemberek a megtakarított pénzüket nem növelhetik,
nem raktározhatják el biztonságos helyen.
Valóban, Fáynak és barátainak házról házra kellett rohangálni,
hogy részvényeseket, tőkéseket és támogatókat találjon a takarékpénztár
ügyének. A megfeszített munka azonban meghozta eredményét: 1840.
januárjában a megyeházán megnyílt a pénztár s az intézet gyorsan
virágzott. Hét év alatt hárommillió új befektetője akadt és évi
90 ezer forintos bevételt hozott a takarékpénztár.
Fáy a pénztár sikeres felállítása után az életbiztosítás feltételeit
akarta kidolgozni, erről több tanulmányt is készített 1847 folyamán.
Ám a közelgő forradalom szele érezhetővé vált és Fáy terveit félre tette.
Amikor a forradalom kitört 1848. márciusában Fáy már 63 éves öregember
volt, ezért is vonult vissza birtokára s onnan figyelte miként verik
le a szabadságharcot és barátai kénytelenek menekülni a császár bosszúja
elől, érzékenyen érintette még Fáyt az, hogy barátja Széchenyi idegösszeomlást kapott.
A szabadságharc veresége után visszatér Pestre, ahol még megünnepli
50 éves írói jubileumát, ám hosszan elhúzódó, súlyos betegsége miatt
a Kiegyezést már nem élhette meg. 1864-ben pesti lakásán érte utol a halál.
"A haza mindene volt, nemzetünk egyik legmunkásabb tagja, leghasznosabb
fia, aki egész életét a haza javának szentelte, önzetlenül, viszonzást
nem várva, sőt inkább magáéból áldozva. Higgadt józan ember volt, aki
ezerfelé osztva szét eszét és tudását, munkáját nem sajnálva soha nem
fáradó s meg nem tévedő, hanem jókedvű és dolgait okosan eligazító.
Minden dolgát és tetteit jókedvűen idézte és ezért méltán szolgált rá
a vidám bölcs elnevezésre."
Szemere Pál
"Magyar ember lévén, nem kerülhette ki a politikát sem. 1835-ben mint
Pest megye követe vett részt a pozsonyi diétán. A negyvenes évek elején
elnöke volt az Ellenzéki Körnek s több politikai cikket is írt.
Növekedő írói érdemei mellett egyéni tekintélye és nimbusza hova-tovább
nagyobb dimenziókat vett föl; ha Széchenyi nincs, őt illeti a "legnagyobb
magyar" titulusa, ha Deák nincs, ő nevezhető a "haza bölcsének" -
így azonban maradt végig "a nemzet mindenese". /Mikszáth /